A nulladik hét csak és kizárólag a nemzetközi diákoknak szerveződött, de sajnos, vagy szerencsére, meglepően kevesen jöttünk el (kb 100-an lehettünk a végére). Ennek egy nagy előnye az, hogy elég jól összeállt a csapat, viszonylag kevés ember, viszonylag sok időt együtt töltve = jó hangulat!
Ezt elősegítendő a helyi szervezők - az egyetem pénzéből valószínűleg jól megtámogatva - mindenféle csapatépítő, hasznos, szórakoztató programot szerveztek szegény, elveszett külföldi diákoknak.
A beköltözés, és a szobák felfedezése utáni első sokk után már másnap reggeltől folyamatosan zúdították - a mi fogalmaink szerint inkább csepegtették - az információkat az egyetemi életről, tanulásról, stb. Szombaton megismertük az egyetemet - bár nyilvánvaló módon semmit nem jegyeztünk meg, mivel minden egyetemi épületnek van egy velszi nyelven írt neve, illetve egy betűjele, és ezek az elnevezések semmilyen logikát nem követnek. Belátogattunk a közeli városba, Pontypriddbe is.
Ez egy 30.000-es városka, de kb annyi bolttal, mint mondjuk Nyíregyháza. Sok ember szerint csak egy porfészek, de nekem pl. tetszik. Ponty - az egyetemisták csak így nevezik, mert a szó végét kicsit nehéz kiejteni - amúgy kb. 20 perc gyaloglásra van a kampusztól, de szerencsére az egyik helyi vasúttársaság szolgáltatásait - egyelőre - igen kedvező áron, leginkább ingyen tudjuk igénybe venni. Ez igen egyszerű, a kalauz a vonat végében kell, hogy tartózkodjon, szóval a mindössze 2 percig tartó út alatt elég kevés esélye van arra, hogy a vonat elejébe érjen, de ha mégis megteszi, akkor sincs szó büntetésről, mindössze a jegyet kell megvenni tőle. Isten tartsa meg ezt a jó szokásukat!
Vasárnap voltunk kirándulni Cardiffban (a velszi tartomány, a helyiek szerint ország) székhelyén! Előtte még beugrottunk a Caerphilly kastélyba - láttam már egy-két kastélyt életemben, de ez egy igen jó hely.
Kaptunk egy nagyon kedves idegenvezető nénit, aki nagyon odafigyelt arra, hogy érthetően meséljen, és az amúgy borzasztó velszi akcentussal ne vegye el mindjárt az első nap a kedvünket az élettől. A kastély amúgy egy gyönyörű, kb. ezeréves építmény, és csak pont annyira van rendberakva amennyire muszáj. A legjobb az egészben az, hogy itt szolgáltatást nyújtanak, érdekes történeteket mesél az idegenvezető, van WC, és lehet kapni egy képeslapot a kastélyról. Igaz, hogy a belépő drága, de legalább nyújtanak érte valamit.
A cardiffi kastély teljesen más. Egy XIX. századi nagyon gazdag család kastélya volt, egyedi stílusban építve, nekem mondjuk egy kicsit soknak tűnt a díszítés rajta, de nekik minden bizonnyal más volt az ízlésük. Cardiff maga egy nagyon vonzó város, nem túl nagy, de minden földi jóval - vadonatúj, a Művészetek Palotájától kb. kétszer nagyobb, és fényűzőbb épület, néhány meglepő részlettel;
a világ egyik legmodernebb stadionja; a teljesen átépített egykori kikötő; stb. - ellátott.
Egy másik kirándulás során felkerestük a Big Pit néven futó Nemzeti Bányászati Múzeumot. Wales valamikor az acéliparáról, és szánbányászatáról volt híres, de ez mára egészen a háttérbe szorult, működő mélyművelésű szénbánya például mindössze egy maradt az egész országban. A bezárt bányákat igyekeznek más módon hasznosítani, a Big Pitet például múzeumként használják. Ez olyan, mintha a bezért Ózdi Kohászati Üzemekben egykor dolgozó Józsi, Sanyi és Pista a rendszerváltás után felcsapott volna idegenvezetőnek, és a területet elözönlő turistáknak mesélne kedves, szórakoztató, de néha szomorú, megrázó fejezeteket a gyár történelméből. A Big Pitben amúgy nagyon komolyan meg van szervezve minden, az utolsó ceruzaelemig minden elektromos eszközt elvesznek mindenkitől, és egy zsákban őriznek - a milliókat érő karórákra külön vigyázva - egészen a látogatás végéig, nehogy véletlenül magunkra robbantsuk az egész bányát. A mesélt történetek nagyon jók, a veszélyes gázok felfedezése érdekében feláldozott kanáriktól kezdve, a pónikon át, az istállókban meghalt emberig terjed a skála. Erre még kicsit rájátszottak a vaksötétben álldogálással, amikor mindenkinek le kellett kapcsolnia a fejlámpáját, hogy átéljük a korabeli munkakörülményeket!
Ezt elősegítendő a helyi szervezők - az egyetem pénzéből valószínűleg jól megtámogatva - mindenféle csapatépítő, hasznos, szórakoztató programot szerveztek szegény, elveszett külföldi diákoknak.
A beköltözés, és a szobák felfedezése utáni első sokk után már másnap reggeltől folyamatosan zúdították - a mi fogalmaink szerint inkább csepegtették - az információkat az egyetemi életről, tanulásról, stb. Szombaton megismertük az egyetemet - bár nyilvánvaló módon semmit nem jegyeztünk meg, mivel minden egyetemi épületnek van egy velszi nyelven írt neve, illetve egy betűjele, és ezek az elnevezések semmilyen logikát nem követnek. Belátogattunk a közeli városba, Pontypriddbe is.
Ez egy 30.000-es városka, de kb annyi bolttal, mint mondjuk Nyíregyháza. Sok ember szerint csak egy porfészek, de nekem pl. tetszik. Ponty - az egyetemisták csak így nevezik, mert a szó végét kicsit nehéz kiejteni - amúgy kb. 20 perc gyaloglásra van a kampusztól, de szerencsére az egyik helyi vasúttársaság szolgáltatásait - egyelőre - igen kedvező áron, leginkább ingyen tudjuk igénybe venni. Ez igen egyszerű, a kalauz a vonat végében kell, hogy tartózkodjon, szóval a mindössze 2 percig tartó út alatt elég kevés esélye van arra, hogy a vonat elejébe érjen, de ha mégis megteszi, akkor sincs szó büntetésről, mindössze a jegyet kell megvenni tőle. Isten tartsa meg ezt a jó szokásukat!
Vasárnap voltunk kirándulni Cardiffban (a velszi tartomány, a helyiek szerint ország) székhelyén! Előtte még beugrottunk a Caerphilly kastélyba - láttam már egy-két kastélyt életemben, de ez egy igen jó hely.
Kaptunk egy nagyon kedves idegenvezető nénit, aki nagyon odafigyelt arra, hogy érthetően meséljen, és az amúgy borzasztó velszi akcentussal ne vegye el mindjárt az első nap a kedvünket az élettől. A kastély amúgy egy gyönyörű, kb. ezeréves építmény, és csak pont annyira van rendberakva amennyire muszáj. A legjobb az egészben az, hogy itt szolgáltatást nyújtanak, érdekes történeteket mesél az idegenvezető, van WC, és lehet kapni egy képeslapot a kastélyról. Igaz, hogy a belépő drága, de legalább nyújtanak érte valamit.
A cardiffi kastély teljesen más. Egy XIX. századi nagyon gazdag család kastélya volt, egyedi stílusban építve, nekem mondjuk egy kicsit soknak tűnt a díszítés rajta, de nekik minden bizonnyal más volt az ízlésük. Cardiff maga egy nagyon vonzó város, nem túl nagy, de minden földi jóval - vadonatúj, a Művészetek Palotájától kb. kétszer nagyobb, és fényűzőbb épület, néhány meglepő részlettel;
a világ egyik legmodernebb stadionja; a teljesen átépített egykori kikötő; stb. - ellátott.
Egy másik kirándulás során felkerestük a Big Pit néven futó Nemzeti Bányászati Múzeumot. Wales valamikor az acéliparáról, és szánbányászatáról volt híres, de ez mára egészen a háttérbe szorult, működő mélyművelésű szénbánya például mindössze egy maradt az egész országban. A bezárt bányákat igyekeznek más módon hasznosítani, a Big Pitet például múzeumként használják. Ez olyan, mintha a bezért Ózdi Kohászati Üzemekben egykor dolgozó Józsi, Sanyi és Pista a rendszerváltás után felcsapott volna idegenvezetőnek, és a területet elözönlő turistáknak mesélne kedves, szórakoztató, de néha szomorú, megrázó fejezeteket a gyár történelméből. A Big Pitben amúgy nagyon komolyan meg van szervezve minden, az utolsó ceruzaelemig minden elektromos eszközt elvesznek mindenkitől, és egy zsákban őriznek - a milliókat érő karórákra külön vigyázva - egészen a látogatás végéig, nehogy véletlenül magunkra robbantsuk az egész bányát. A mesélt történetek nagyon jók, a veszélyes gázok felfedezése érdekében feláldozott kanáriktól kezdve, a pónikon át, az istállókban meghalt emberig terjed a skála. Erre még kicsit rájátszottak a vaksötétben álldogálással, amikor mindenkinek le kellett kapcsolnia a fejlámpáját, hogy átéljük a korabeli munkakörülményeket!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.